Kedvesség, segítségnyújtás határok nélkül

Sok ember számára a kedvesség, a segítségnyújtás olyan, mint egy iránytű. Segíteni akarsz, támogatni és egy kicsit szebbé tenni a körülötted élők életét. Ez első ránézésre csodálatosnak tűnik, de határok nélkül ez a hozzáállás kimerültséghez, haraghoz, sőt feszült kapcsolatokhoz is vezethet.

Segítségnyújtás határok nélkül

Képzeld el, hogy a munkatársad rendszeresen küzd a határidők betartásával. Valahányszor segítséget kér, azonnal a segítségére sietsz, feláldozva a saját idődet, hogy biztosan befejezze a munkáját. Akár este is dolgozol, lemondod a személyes programjaidat, és túlórázol, hogy megmentsd a helyzetet. Vagy egy családtagod hétvégékenként mindkét napra házimunkában kér tőled segítséget, te pedig lemondod a baráti, családi programjaidat, hogy segíts a másiknak. Eleinte jó érzés volt, hogy szükség van rád, hogy valóban segítesz. De idővel haragot kezdtél érezni. A kollégád, családtagod megszokta a támogatásodat, és nem tett sok erőfeszítést arra, hogy hatékonyabban ossza be az idejét, munkáját. És közben haragszol magadra, mert bosszús vagy, hisz végülis a kedvességnek önzetlennek kell lennie, nem?

Ez a kedvesség vagy segítségnyújtás határok nélkül, egyfajta önfeláldozás. Bár a cselekedeteiddel segíteni akartál, egy függőségi ciklust indítottak el, és kimerültnek és frusztráltnak érzed magad. Ennél is fontosabb, hogy ez a mintázat valószínűleg nem segít a másiknak. Azzal, hogy mindig közbelépsz, megóvod őt attól, hogy felelősséget vállaljon az ideje és munkája hatékonyabb megszervezéséért.

Segítségnyújtás határokkal

Most képzeljük el ugyanazt a helyzetet, de ezúttal határokat szabó megközelítéssel. Amikor a kollégád, családtagod újra segítséget kér, megérted a nehézségét, de másképp reagálsz. Azt mondod a kollégádnak: „Hallom, hogy stresszelsz a határidő miatt. Ma gyorsan átnézem a vázlatodat, de ennél többet nem tudok vállalni, mert a saját munkámra kell koncentrálnom.” A családtagodnak pedig ezt: „Látom, hogy nagyon zavar, hogy nincs rendbetéve a pince. Szombaton szívesen segítek neked az egyik részét megcsinálni, de vasárnap szeretnék másokkal találkozni, illetve régen voltam kirándulni is és most olyan szép idő van.”

Ez a válasz egyértelmű határokat szab, ugyanakkor támogató is. A másik tudja, hogy törődsz vele és a problémájával, de azt is felfogja, hogy értékesnek tartod a saját idődet, és nem áldozod fel azt válogatás nélkül. Idővel ez teret ad a másiknak, hogy megoldja a saját problémáit, és megakadályozza, hogy te túlterheltté válj. Ha az elejétől fogva egyértelműen megmondod, mennyi időt és energiát tudsz másoknak szánni, az megalapozza, hogy mit várhatnak tőled a jövőben.

Mi az igazi kedvesség?

Felnőve gyakran kaptunk finom utalásokat a kedvességről és segítségnyújtásról. Bár ezek az üzenetek nem voltak egyértelműen megfogalmazva, nyilvánvalóak voltak abból, ahogyan az emberek velünk viselkedtek: „Add oda azt a játékot!” „Légy kedves!” „Ne bántsd meg!”

Az igazság azonban az, hogy a kedvesség nem igazi kedvesség, ha nem tartalmaz

önmagunk iránti együttérzést. Elveszíti lényegét, ha mások boldogsága érdekében figyelmen kívül hagyjuk saját szükségleteinket.

Az igazi kedvesség nem azt jelenti, hogy minden kérésre igent mondunk, vagy mindenki problémáját a saját költségünkre oldjuk meg. Inkább az őszinteségben, a tiszteletben és az önismeretben gyökerezik. Arról szól, hogy támogatást nyújtunk, amikor tudunk, miközben tiszteletben tartjuk a saját igényeinket és határainkat. El kell fogadnunk, hogy nem mindig tudunk mindenkinek jó érzést okozni.

Ez gyakran bátor őszinteséget igényel, beleértve azt is, hogy kimondjuk, amit mások nem akarnak hallani. Nemet mondani vagy határokat szabni kellemetlen érzéssel járhat abban a pillanatban, különösen, ha a másik rólad alkotott véleménye fontos neked.

Azt is jelentheti, hogy hagyjuk másokat fejlődni, hibázni és tanulni, ahelyett, hogy folyamatosan megmentenénk őket. Szeretettel és kíváncsisággal teszünk fel kérdéseket, ahelyett, hogy elvégeznénk mások munkáját, vagy egyszerűen csak érzelmileg jelen vagyunk, anélkül, hogy túlzottan elköteleznénk magunkat.

Hogyan árthat a határok nélküli kedvesség a kapcsolatoknak

Bár jó szándékú, a határok nélküliség nem mindig olyan hasznos, mint amilyennek kívülről látszik. A túlzott önfeláldozás kiégéshez, haraghoz és frusztrációhoz vezethet. Ezek az érzések gyakran átterjednek a kapcsolatokra is, konfliktusokat vagy érzelmi távolságot teremtve.

Például, ha folyamatosan igent mondasz, amikor nemet szeretnél, az azt az érzést keltheti benned, hogy nem értékelnek. Elkezded elvárni másoktól, hogy észrevegyék az áldozataidat, és csalódott leszel, ha nem teszik. Ez aláássa cselekedeteid őszinteségét, és a kedvesség pillanatai csendes elszámolássá válnak a beteljesületlen elvárásokról.

Ezzel szemben az a személy, aki határok nélküli kedvességet kap tőled, függővé válhat tőle, vagy akár természetesnek is kezdheti venni. Ez a dinamika megakadályozhatja őket abban, hogy fontos készségeket fejlesszenek ki vagy szembenézzenek a szükséges kihívásokkal. Végül a határok nélküli kedvesség több kárt okozhat neked és kapcsolataidnak, mint hasznot.

Kérdések, amelyeket fel kell tenned magadnak, mielőtt igent mondasz egy kérésre

• Azért segítek, mert akarok? Vagy mert úgy érzem, hogy muszáj?

• Tudok támogatást nyújtani anélkül, hogy a saját igényeimet feladnám?

• A beavatkozás valóban segít a másiknak, vagy csak megkönnyítem a dolgát?

A kedvesség és segítségnyújtás nem önfeláldozás vagy végtelen rendelkezésre állás. Arról szól, hogy úgy viselkedjünk, hogy ápoljuk a kapcsolatokat anélkül, hogy kimerítenénk magunkat. A határok nem akadályok, hanem hidak egy egészségesebb, valódibb kapcsolathoz.